Supermen karaktere felett hosszú évek óta csatázik a Warner Bros. és az örökösök. 2010 májusában a bíróság kimondta, hogy a stúdió csak úgy használhatja fel a karaktert újabb mozikhoz, ha arra a jogok örökösei rábólintanak. Ez persze nem jó a stúdiónak, mert így komoly összegeket kell fizetnie minden egyes Superman film/sorozat elkészítésekor. A Warner így viszonzásul beperelte az örökösöket képviselő ügyvédet, Marc Tobaroffot, mondván, hogy képviselete idején olyan tisztességtelen szerződéseket íratott alá ügyfeleivel, melyek révén voltaképp Tobaroff és cégei szerezték meg a jogokat Superman felett. Az ügyvéd nevetségesnek nevezte a vádakat és válaszlépéseket fontolgat. (index.hu
)
Az itthon is nagy népszerűségnek örvendő Naruto-manga készítője, Kisimoto Maszasi ikerbátyja is mangaka. Erről az animeaddicts.hu-n a minap megjelent mangaajánló kapcsán szereztem tudomást, ahol a mintaképek valahonnan nagyon ismerősek voltak. Miután természetszerűleg lejátszódott az ilyenkor bevett folyamat (először Maszasi egyik ismeretlen, korai címének tulajdonítottam, majd amikor láttam, hogy nem ő készítette, egyszerű másolatnak fogtam fel), egy kis netes utánajárásnak köszönhetően kiderült, hogy itt bizony Kisimoto Szeisi-ről (magyar átírást nem tudom), Maszasi édes ikertestvéréről van szó. Szeisi a fiatalabb egyébként, egyetlen sikeres mangája a 666 Satan, amit a VIZ az USÁ-ban is kiadott O-Parts Hunter címmel. 2008-tól új sorozatot indított Japánban, ami a Blazer Drive címet viseli.
Közös stílusukat saját bevallásuk alapján kiskorukban alakították ki, amikor együtt rajzolgattak, egymástól lestek el alakokat, fogásokat, és ráadásul ugyanazok a dolgok is inspirálták őket. Hogy tényleg így van-e, azt döntse el mindenki maga, mindenesetre a hasonlóság több, mint kísérteties. Katt ide.
Gondolom már mindenki értesült arról, hogy J. Michael Straczynski megválik a két általa vitt ongoingjától, és helyettük inkább a DC graphic noveljeinek (a Superman Earth One minden honlap szerint nagy siker) szenteli idejét. Nem is olyan régen még hatalmas csinnadrattával harangozták be JMS DC-hez szerződését, meg is kapta a(z újra) zászlóshajónak szánt Supermant, illetve vihette a direkt erre az alkalomra teljesen felújított (értsd más, kevésbé szexi ruha, komolyabb) kinézetű Wonder Womant. Ahogy teltek a hónapok, az öröm szépen lassan mindenki arcáról elült, ugyanis a beígért Superman történet, a Grounded nem igazán aratott osztatlan sikert. A korábbi sztorikban Superman eltávolodott szeretett Földjétől, és ebben a történetben kellett volna, hogy visszataláljon a gyökerekhez. Az ötlet amúgy zseniális volt: JMS Supermant végig akarta sétáltatni Amerikán, hogy ezáltal újra a kegyeikbe fogadhassák az emberek, hogy megismerje bajukat – mint valami megválasztás előtt álló baloldali politikus, de legalábbis Fidel Castro. Az első szám ígéretes volt, aztán szépen lassan tényleg csökkent a színvonal: jellegtelen, felesleges momentumok sorjáztak, a tizenkettedik, elvileg befejező füzet pedig nagyon messzinek tűnt.
Wonder Woman esetében már annyira nem vagyok kompetens megmondani a frankót, de az tény, hogy az érdekes kezdést követően ez a sorozat is unalomba fúlt. A megjelent néhány számban például nem történt egyéb, mint hogy kiderült, Wonder Womannek van egy még halálosabb ellenfele, természetesen az előző, nem kevésbé halálos után. A színvonal hanyatlását rá lehet fogni a fáradságra, de az várható volt, hogy két ilyen jellegű havi sorozatot JMS nem fog tudni vinni. A DC-nek viszont tényleg nagy bizodalma van a különálló köteteiben, úgyhogy ráhagyták a döntést, és kerestek mást a két sorozat élére.
A Supermant például az a Chris Roberson fogja vinni, aki sci-fi írásai után kóstolt a képregényes bizniszbe. A Fables sorozathoz közel álló Cinderella minit írta, amit a rajongók meglepően jól fogadtak, és amit természetesen jövőre egy újabb követ majd. A Vertigonál viszi az I, Zombie-t, illetve a Superman/Batman szériában vállalt egy rövid történetet. A Wonder Womant Phil Hester viszi tovább, ő rutinos róka, gond nem lesz vele, ezt a sztorit jobban elszúrni már nem lehet.
Mindketten figyelembe veszik egyébként JMS jegyzeteit, a Grounded pedig nem is feltétlen lesz 12 részig húzva. Tényleg jobb lenne új lappal indítani, mert JMS eddig több kárt okozott, mint amennyi jót tett a DC-nek Earth One ide, vagy oda.
Érdekes cikkre bukkantam kedvenc (ha jól belegondolok egyetlen) német képregényes blogomon. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy a német piac sokszorosa a magyarénak, és hogy ott kint már szinte minden megjelent, aminek meg kellett jelennie, (meg persze egy rakás olyan is, ami csak színesíti a palettát), de abban már nem vagyok biztos, hogy tényleg akkora sláger-e a képregényolvasás ott, mint például a világ legnagyobb piacán, Japánban. Mindenesetre a Süddeutsche Zeitung (egy nagy olvasottságú német napilap) a jól bejáratott módszert követve tesz egy próbát ennek növelésére, és belevág a képregénykiadásba. A csavar pedig a HOGYAN lesz.
Mindenki ismeri a Kossuth Kiadó és a Metropol közös vállalkozásait, az újságárusi terjesztésbe kerülő gyűjtemények vélhetően jól fogynak, mert jelenleg egyszerre futnak a Híres Festők, a Magyar Királyok, egy Mikszáth-összes, illetve a Nagy Civilizációk című sorozatok. Ezt alapul véve a Süddeutsche Zeitung 10 kötetes sorozatba kezd graphic-novel alapvetésekkel, melyek mindegyike megvásárolható lesz a német vasútállomásokon, újságárusoknál. A kötetek ára a kicsit borsos 15 és 20 euró közé esnek (az első nyilván a legolcsóbb lesz), és még korrekt közös borítót is kaptak: nehogy valaki eltévessze, hogy melyik sorozatból is kerültek ki a képregények.
Amikor megláttam a művek sorát, még nagyobb ámulatba ejtődtem:
- Art Spiegelman: “Maus”
- Marjane Satrapi: “Persepolis”
- Will Eisner: “Ein Vertrag mit Gott” (angolul A contract with God)
- Guy Delisle: “Shenzhen”
- Joe Sacco: “Palästina” (weapon x vélhetően ismeri:))
- Alison Bechdel: “Fun Home”
- Jiro Taniguchi: “Vertraute Fremde” (ez gondolom a Distant Neighborhood megfelelője, Tanigucsi szerintem a leghíresebb mangaka Németországban)
- Leo Malet & Jacques Tardi: “Blei in den Knochen” (Nestor Burma sorozatból)
- Reinhard Kleist: “Cash – I see a darkness” (Johnny Cash-ről szóló graphic novel)
- Ari Folman & David Polonsky: “Waltz with Bashir”
Az meg már csak plusz, hogy a borsos árért keménykötésben lehet megvásárolni a könyveket. Nem feltétlen vágyom ilyenre itthon, de ha lenne, az nyilván azt jelezné, hogy mi is túl vagyunk már mindenen, és a sokadik újrakiadás is sikerrel kecsegtet. :)
Egy .pdf formátumú flyer: erre
Forrás: (fast) alles über Comics
Az idén betegségben elhunyt zseniális animedirektor két mangáját adja ki újra Japánban a Tokuma Shoten. A Mamoru Oshii-val közösen jegyzett Seraphim: 2-Oku 6661-Man 3336 no Tsubasa (Seraphim: 266,613,336 Wings) december 4-én, az Opus című műve pedig december 13-án jön ki a szigetországban. Ez utóbbi tartalmaz olyan fejezeteket is, amik a sztori eredeti megjelenésekor kimaradtak.
Mivel Satoshi Kon az USÁ-ban is hatalmas rajongótáborral rendelkezik, remélhetőleg angol nyelven is elérhető lesznek a képregények.
Kon természetesen nem az egyetlen animerendező, aki mangakészítéssel kacérkodik, Hayao Miyazaki is próbálkozott ezzel a médiummal. Az amerikai piacon továbbra is elérhető például a Nauszika mangaváltozata, amelyről Varró Attila Kult-Comics című kiadványában is olvashattunk.
Forrás: ANN
Megvallom őszintén, hogy nem épp aktuális a Fabulákról írni, hisz jó ideje kapható már a könyvesboltokban és a képregényes eseményeken, de nekem is csak mostanában, a börze alkalmából sikerült megvennem. Viszont olyannyira tetszett, hogy gyorsan írtam is róla, és habár tudom, hogy haszontalan, máris a folytatásért kiáltozok! Tovább >>>
Aki már nagyon várta a Vasember 2. DVD és BD megjelenését, az húzza át a bekarikázott október 6-ai napot, mivel 2010. október 1-jétől az InterCom Zrt. nem forgalmazza a Paramount Home Entertainment DVD és Blu-ray kiadványait! Itt a hivatalos sajtótájékoztató:
Hazánk vezető film- és DVD-forgalmazója nem vállalta azokat a szerződéses feltételeket, amelyeket megújítandó megegyezésükben a stúdió kínált számára. Az InterCom Zrt. a jövőben a stabil üzleti alapokkal bíró, és perspektívát kínáló stúdióira és termékeire koncentrálva kívánja megtartani piacvezető pozícióját: a Twentieth Century Fox Home Entertainment, a Sony Pictures Home Entertainment és a Walt Disney Studios Home Entertainment összes DVD és Blu-ray megjelenését forgalmazza a továbbiakban is.
Az idei évben olyan nagy sikerekkel örvendezteti meg a házimozizás szerelmeseit, mint James Cameron legújabb alkotása, az Avatar, mely bővített, extrákkal tarkított változatban lesz elérhető mind DVD, mind Blu-ray változatban. Valamint a kultikussá vált Alien-filmek, melyek 6 lemezes, extrákkal teletűzdelt változatban jelennek meg Blu-ray-en. A Sony stúdió Rém Rom című filmje lesz a második 3D Blu-ray, mely a stúdió kínálatából napvilágot lát. A fentieken kívül az év végén a nagysikerű Toy Story 3. és a Szépség és a szörnyeteg DVD és Blu-ray extra változata mellett végre a boltok polcaira kerül majd a Disney stúdió első 3D-s Blu-ray filmje, a Karácsonyi ének is.
InterCom
Neil Marshall állítólag csinált két jó filmet [The Descent (2005), Dog Soldiers (2002)], aztán egy rosszat [Doomsday (2008)], most meg a Centurion címűt, amiről majd idővel kiderül melyik kategória, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Simon Bisley is készített egy remek posztert hozzá. Na ez, a filmtől különvéve is remek:
Marvel vs Capcom 3: Fate of Two Worlds előzetes:
169_marvel_vs_capcom_3_episode_2_trailer_mul_090910_2000.mp4
Bár az amerikai mozipénztáraknál nem kezdett túl fényesen a mozifilm, az imdb-n jelenleg 8,2-n áll. Remélem már mindenki beszerezte a Nyitott Könyvműhelynél megjelent első két kötetet magyarul, ,mert akkor a most következő kis videó ismerős kockákból fog állni. A mozi trailerének jeleneteit ugyanis a képregényből vett panelekkel helyettesítették, ami nyilvánvalóan szintén zseniális. ;)

Elképzelhető, hogy a Guccinál nem látták a Spiritet, mert Fank Millert bízták meg legújabb reklámfilmjük megrendezésével, melynek főszereplői Evan Rachel Wood és a Fáklya tűzdresszét levető, ámde hamarosan Amerika Kapitány gúnyáját magára öltő Chris Evans lesz.
A reklám előzetese itt megtekinthető, a teljes verzió szeptember 12-én debütál az MTV Video Music Awardján.
A második Robin, Jason Todd a Joker ámokfutásának áldozatául esik, és Batman már nem tudja megmenteni. Évekkel később Gotham utcáin feltűnik a Red Hood névre hallgató bűnöző, aki úgy akar rendet tartani, hogy átveszi az irányítást a bűnszervezetek felett. Ehhez azonban végeznie kell Black Mask-kel, az alvilág vezérével, valamint Batmannel is, aki Nightwing segítségével próbálja megfejteni, ki lapul a vörös álarc mögött.
Előrebocsátom, hogy az azonos címre hallgató eredeti képregény-ciklust nem olvastam, így viszont könnyebb a filmet önmagában vizsgálni. Azt kell mondanom, hogy a végeredmény meglepően jó lett. No, de mindent sorjában. Tovább >>>
Odegnál Róbert, A Rév megalkotója hallatott magáról! Bár nem igazán képregényes vonatkozású a dolog, de a tervek szerint hasonló mű érkezésére is lehet számítani, ami már “A Hívó” világában játszódik!
A Dezertőr c. sci-fi filmecske az AXN-csatorna pályázatára készült, és IDE klikkelve
tekinthető meg. (A film sajnos elég halk lett, úgyhogy leginkább fülhallgatóval élvezhető.)
Szavazni pedig itt lehet rá: axn.hu/filmfestival
Mivel nálunk az eredeti sorozat is csak döcögősen (1. évad 1. kötet – 2006. július 4., 1. évad 2. kötet – 2008. április 7.) jelenik meg, így jó sokat kellene várnunk a Batman Beyond teljes kiadására, mely valami megmagyarázhatatlan oknál fogva rettentő sok helyen, így nálunk is Batman of the Future címmel ismert.
A 2010. november 23-án megjelenő, 100$-ért megkaparintható 9 lemezes csomag tartalmazza mindhárom évad, összesen 52 epizódját (természetesen a Return of The Joker filmet nem).
(mozinet.hu) A „The Cobol Job” című képregény szerzője Jordan Goldberg, Christopher Nolan Eredetének co-producere. A képregény a mozifilm kezdőjeleneteinek közvetlen előzményeit beszéli el. Cobb és Arthur mellett felbukkannak benne olyan szereplők is, akik a filmből kimaradtak.
Ellentétben Nolan Eredetével, a képregény-prequel nem megy bele túl mélyen az álmok működésének magyarázatába, tehát leginkább azok számára ajánlott, akik már ismerik a filmet.
Most a teljes képregény ingyen elérhető a Yahoo-n, ide kattintva.
a nem olvasók számára. Azok számára, akik nem tudnak végigböngészni egy kisregényt, és képzőművészeti ismereteiket sem a reneszánsz alapozta. A képregény elébünk tesz egy vonalas rajzot, és a hős szájából kijövő légbuborékba annyit írnak: JAJ!
(Bölcs István, 168 Óra, 2005. IX. 27.)